MI A LÉNYEGE?

A biztonság, a prevenció és a védelem kiemelten fontos számunkra, emellett összpontosítanunk kell a zaklatás és testi sértés megelőzésére. Bármilyen szexuális zaklatással, testi sértéssel, fizikai erőszakkal vagy a kisebbségeket ért erőszaktevékenységgel kapcsolatos vádat komolyan veszünk, ilyen helyzetben azonnal segítünk és minden esetet kivizsgálunk.

A program célja elismert szakemberek bevonásával segítséget nyújtani a fesztiválozóknak egyes biztonsági, egészségügyi és technikai kérdésekben a fesztivál ideje alatt, előzetes kommunikációs kampány, videók, helyszíni és virtuális jelenlét által, emellett a Heineken Balaton Sound alkalmazásban a Pánik gomb funkció használatával.

Tartsuk tiszteletben mások személyiségét, ne ítélkezzünk szexuális orientációjuk vagy genderidentitásuk fölött!

BELEEGYEZÉS

A beleegyezés lényege az, hogy engedélyt adunk vagy helyeslünk egy adott tevékenységet. A szexuális beleegyezés azt jelenti, hogy egy személy önként egyezik bele bármiféle szexuális tevékenységbe. Fontos tudni, hogy bármilyen, a beleegyezést nélkülöző szexuális kontaktus törvényellenesnek minősül, függetlenül az érintett felek életkorától. Ha valaki a másik fél beleegyezése ellenére létesít vele bármilyen szexuális kontaktust, az szexuális támadásnak vagy nemi erőszaknak tekinthető. Fontos tudni, hogy soha nem szabad azt éreznünk, hogy kényszerrel vagy erőszakkal vesznek rá minket bármiféle szexuális tevékenységre. Tökéletesen elfogadható, ha gyakoroljuk azon jogunkat, hogy nemet mondjunk, vagy megváltoztatjuk a döntésünket.

Amellett, hogy a biztonság és a védekezés kiemelten fontos, ugyanolyan lényeges kiemelni a zaklatás és a testi sértés felismerését és megelőzését.

Arra biztatunk titeket, hogy vállaljatok aktív szerepet a biztonság elősegítésében, mint aktív szemlélők.

Az aktív szemlélő viselkedésének öt ismérve:

1. AZONNALI CSELEKVÉS

Ha úgy ítéled meg, hogy a saját testi épséged biztonságban van, azonnal avatkozz közbe! Időnként érdemes nyíltan elítélni a helytelen viselkedést és szembeszállni a bántalmazó személlyel. Azonban létfontosságú óvatosan eljárni az azonnali közbeavatkozás során a lehetséges kockázatok felmerülése miatt. A bántalmazó személy agressziója esetleg a közbeavatkozó felé irányulhat, vagy más módon fordulhat még súlyosabbra a helyzet.

2. FIGYELEMELTERELÉS

Indirekt módon próbálj enyhíteni a helyzeten és így avatkozz közbe. Például folytasd, amit eddig csináltál, de állj be a bántalmazó és a bántalmazott közé.

3. DELEGÁLÁS

Kérj segítséget valaki mástól, hogy lépjen közbe. Mondd a segítődnek: „Szerintem a sapkás illető kellemetlen helyzetbe hozta a bőrdzsekist. Tudnál segíteni kiemelni őket ebből a helyzetből? El tudnád vonni a figyelmét azzal, hogy odaállsz közéjük, míg én megkérdem a bőrdzsekist, hogy minden rendben van-e?”

4. DOKUMENTÁLÁS

A helyzetet mindig ott és akkor kell dokumentálni. MINDIG kérdezd meg a zaklatott személyt, hogy mit szeretne tenni az esetet dokumentáló felvétellel és/vagy jegyzetekkel, és SOHA ne posztold vagy használd fel az engedélye nélkül!

5. KÉSLELTETÉS

Miután az eset megtörtént, vizsgáljuk meg a bántalmazott személyt. Kérdezzük meg, jól van-e, és tudassuk vele, hogy láttuk a történteket; közüljük vele, hogy az, ami történt, helytelen, és kérdezzük meg tőle, hogy tudunk-e valahogy segíteni, tudjuk-e támogatni; ha szeretné, kísérjük el feljelentést tenni.

NEMZETKÖZI ELISMERÉS 2020-BAN

2020-ban nemzetközi elismerésben részesült a Balaton Sound Safety First programja: a European Festival Awards (EFA) díjátadó gáláján az Egészség és Biztonsági Fejlesztések kategóriában elhozta a fődíjat. A díjért elismerés jár a Balaton Sound valamennyi önkéntesének, hiszen nélkülük ez nemvalósult volna meg!

Szakértőink

Ahhoz, hogy jobban felhívjuk a figyelmet a fizikai és a mentális bántalmazásra, a szexuális erőszakra, a droghasználatra, a személyes biztonságra és testi épségre, a testi sértésre és a zaklatásra, három magyar szakértőt (a pszichológia, a toxikológia és a bűnmegelőzés terén) kértük fel, hogy legyenek segítésünkre. Célunk, hogy érintsünk minden olyan témát, mely iránt a fesztiválozók érdeklődhetnek, és talán tanácsra lehet szükségük ahhoz, hogy előre kiszámítható, biztonságos és kellemetlen meglepetésektől mentes fesztiválélménnyel gazdagodhassanak.

Kérjük, olvassátok el az a Safety First Szakértőink tanácsait!

Dr. Hevesi Kriszta

szexuálpszichológus, az ELTE PPK Pszichológiai Intézet oktatója

Egyetemi docens, sport-, egészségfejlesztő-, és szexuálszakpszichológius. Kiemelt kutatási területe: a stressz és megküzdés, valamint a fizikai aktivitás és a szexuális elégedettség szerepe a jól-létben, mentális egészségben. A szociális média felületeken közzétett szexedukációs tartalmai népszerűek a fiatalok körében.

Egyetemi docens, sport-, egészségfejlesztő-, és szexuálszakpszichológius. Kiemelt kutatási területe: a stressz és megküzdés, valamint a fizikai aktivitás és a szexuális elégedettség szerepe a jól-létben, mentális egészségben. A szociális média felületeken közzétett szexedukációs tartalmai népszerűek a fiatalok körében.

5 PRO TIPP FESZTIVÁL ELŐTT:

  • Az érzelmi biztonság ugyanolyan fontos, mint a fizikai. Állapodjatok meg előre a barátaiddal, hogy milyen gyakran néztek rá a másikra, még ha külön is mozogtok. Beszéljetek meg egy olyan találkozási pontot, ahova bármikor odataláltok, ha elveszítenétek egymást.
  • Töltsd fel a tested a fesztivál előtt: pihenj sokat, az energiaraktáraidat pedig vitaminokkal támogasd meg, különben hamar “lemerül az elem”.
  • Készülj arra, hogy a napi ritmusod meg fog változni, intenzívebb ingerek fognak érni, érzelmileg terheltebb lehetsz majd. Tervezd meg előre a pihenőidőt és azt is, hogy mikor tudod az élményeidet másokkal megosztani, átbeszélni.
  • Próbáld előre megismerni a területet, tájékozódj a fontosabb helyszínek lokációjáról, hogy a nagy tömegben már egy kicsit magabiztosabban tudj mozogni és könnyedén hazatalálni!
  • Ami legyen nálad saját: telefontöltő, naptej, higiéniás termékek (pzs, törlőkendő, fogkefe stb.), napszemüveg, fejfedő, melegebb ruha estére, bakkancs vagy tornacipő és esőkabát.
  • Jelöld ki bátran a határaidat! Ha már a tervezésnél látod, hogy esténként meddig maradnál fenn szívesen vagy naponta mennyi alkoholos italt innál, ne erőltess magadra többet akkor se, ha más vagy mások ezt szeretnék. Nem ciki nemet mondani, viszont ha szétcsúszol, az később kellemetlen lehet!

+1 RÁADÁS TIPP:

  • A fesztivált követően hiányozhat a pörgés, a nyüzsgés, ingerszegénynek érezheted a környezeted! Ez természetes. Ha létezik nyaralás utáni “depresszió”, akkor ez fokozottan igaz lehet a fesztiválokra!

5 PRO TIPP FESZTIVÁL ALATT:

  • Legyél te az, aki megkérdezi a körülötted lévőktől, hogy hogy vannak, biztonságban érzik-e magukat, és ha nem, segíts nekik vagy kérj segítséget!
  • Ne flörtölj/közeledj olyan személyhez, aki nem viszonozza azt. Tartsd tiszteletbe mások határait, ne lépd át azokat! Ugyanígy, ha valakinek, esetleg egy ittas személynek a közvetlenkedése terhes a számodra, lépj ki bátran a helyzetből! Ha közeli barát vagy ismerős az illető, másnap tisztázhatjátok a helyzetet!
  • Alkohol vagy bármilyen más szer befolyása alatt nehezebb mérlegelned és eldöntened, hogy valóban akarod-e az aktust. Az ittas vagy drog hatása alatt álló személy kevésbé képes beleegyezni, illetve ellenállni egy nem kívánt együttléttel szemben. Figyelj arra, hogy a belátóképességed ne kerüljön veszélybe!
  • A kölcsönösség a szexuális aktus esetében kulcsfontosságú. A beleegyezés nélküli szexuális érintkezés minden formája illegális, függetlenül az érintettek korától. Tudd, hogy lehet nemet mondani és idő közben is meggondolhatod magad, ha mégsem érzed jól magad a helyzetben. Ha nem egyezel bele, és ennek ellenére megtörténik az aktus, az szexuális erőszaknak minősül. Amennyiben te, vagy bármelyik barátod ilyet tapasztal, azonnal jelentsétek!
  • Fontos, hogy ez mihamarabb eljusson a szervezőkhöz/hatóságokhoz és hogy meg tudják tenni a megfelelő lépéseket. Ne félj hozzájuk/hozzánk fordulni! A helyszínen kérhetsz segítséget a biztonsági szolgálattól, szervezőktől, a Safety First önkéntesektől, de akár a Balaton Sound mobilappon belül a Pánik gomb megnyomásával is. Tudnod kell azt is, hogy a rendőrség és a rendezvényszervezők nagyon komolyan veszik ezt. Nem számít, hogy alkoholt vagy más szert fogyasztottál előtte, meghallgatnak és megkapod a szükséges támogatást.

+1 RÁADÁS TIPP:

  • A fesztivált követően hiányozhat a pörgés, a nyüzsgés, ingerszegénynek érezheted a környezeted! Ez természetes. Ha létezik nyaralás utáni “depresszió”, akkor ez fokozottan igaz lehet a fesztiválokra!

Dr. Zacher Gábor

orvos, toxikológus

Klinikai toxikológiát oktat a Semmelweis Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen és a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Centrumában. 2002 óta orvosi toxikológus igazságügyi szakértőként tevékenykedik. Narkológia című tantárgyat oktat a Rendőrtiszti Főiskolán. Fontosnak tartja a fiatalok tudatos irányba terelését, illetve azt, hogy biztonságban tudják magukat érezni a fesztiválkörnyezetben is, amellett, hogy nem csak magukra, de másokra is tudjanak figyelni."Öreg fesztiválozóként magam is rájöttem arra, hogy ésszel fesztiválozva jobban érzi magát az ember. Látom az egészségügyi központban dolgozva, hogy ki és mit hibázik. Fontos ezekről a dolgokról beszélni, mert így talán nekünk egészségügyieknek csökken a munkája és Ti is jobban érzitek magatokat, hiszen szerintem senkinek sem hiányzik, hogy én köszöntsem őt reggel.:))"

Klinikai toxikológiát oktat a Semmelweis Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen és a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Centrumában. 2002 óta orvosi toxikológus igazságügyi szakértőként tevékenykedik. Narkológia című tantárgyat oktat a Rendőrtiszti Főiskolán. Fontosnak tartja a fiatalok tudatos irányba terelését, illetve azt, hogy biztonságban tudják magukat érezni a fesztiválkörnyezetben is, amellett, hogy nem csak magukra, de másokra is tudjanak figyelni."Öreg fesztiválozóként magam is rájöttem arra, hogy ésszel fesztiválozva jobban érzi magát az ember. Látom az egészségügyi központban dolgozva, hogy ki és mit hibázik. Fontos ezekről a dolgokról beszélni, mert így talán nekünk egészségügyieknek csökken a munkája és Ti is jobban érzitek magatokat, hiszen szerintem senkinek sem hiányzik, hogy én köszöntsem őt reggel.:))"

5 PRO TIPP FESZTIVÁL ELŐTT:

  • Ha még abban a korban vagy, hogy a szülői Damoklész kard ott van a fejed fölött, készítsd fel őket, hogy hová mész, mi lesz ott stb. Hidd el így egyszerűbb lesz neked és nekik is!
  • Ha szedsz valamilyen gyógyszert, azt ne feledd otthon! Számold ki előre, hogy hány napra kell csomagolnod!
  • Nem érdemes magaddal drogot vinni a fesztiválra, legyen az akár csak egy kis fű is. A beengedésnél szigorú ellenőrzés várható és nem buli már az első fesztiválnapot a rendőrségen indítani.
  • Tervezd meg, hogy jutsz haza a fesztiválról! Ha autóval érkezel, ne fogyassz semmilyen tudatmódosítót, ha pedig biciklivel, akkor csak annyit igyál, hogy még biztonságosan hazaérj!
  • Készülj arra, hogy a buli, az alkohol megterheli a szervezetedet, gondoskodj az étel- és folyadék- vitamin- és ásványianyag-pótlásodról, gondold át előre, mi az, ami segítség lehet majd a fesztivál hevében, gyakran már a dehidratáltság is gondot okozhat!

+2 RÁADÁS TIPP:

  • Ha betartod a tanácsainkat, jó élményekkel, hangulattal, tapasztalatokkal mész haza és jövőre megint lesz kedved eljönni.
  • Ha teheted, még 1-2 napot hagyjál magadnak pihenésre, mert ez a néhány fesztivál nap kiszívja az erőd rendesen.

5 PRO TIPP FESZTIVÁL ALATT:

  • A bajt legjobb megelőzni: senki idegentől ne fogadj el semmit és ne hagyd őrizetlenül az italod! Ha valami furcsát észlelsz az italodban, öntsd ki és vegyél inkább újat! Ha láttad, hogy valakinek az italába tettek valamit, jelezd ezt neki, amint csak tudod, és fordulj a biztonsági szolgálathoz!
  • Figyeld folyamatosan a testedet! Ha bármilyen szokásostól eltérő tünetet észlelsz, vagy már ittál annyit, hogy ezekre nem tudsz figyelni, és valami olyat érzel, ami szokatlan (nehezebben megy a beszéd, a járás, homályosan látsz, hirtelen álmos leszel), kérj azonnal segítséget a legközelebbi biztonsági őrtől, Safety First Önkéntestől, szervezőtől, vagy a mobilapp Pánik gombján keresztül, ők tudják mit kell ilyen esetben csinálni. Mindig legyél őszinte az orvossal, mentőssel, egészségügyi csapattagunkkal, mert csak a teljes képet látva tudnak megfelelően ellátni és segíteni rajtad.
  • Tűvel megszúrtak? Nagyon kicsi az esély, hogy valamilyen fertőző betegséget elkapj (ahogy arra is, hogy megszúrjanak), de a lehető leghamarabb keresd fel az egészségügyi központot!
  • A fesztivál területén nem kell mentőt hívnod, az a segítők (Safety First Önkéntesek és egészségügyi alkalmazottaink) feladata, ha úgy látják erre szükség van.
  • Ha úgy érzed, hogy valamelyik haverod nincs rendben, nem csak a szokásosat fogyasztotta, keress segítséget!
  • Ne feledd, napjaink droghasználata olyan mint az orosz rulett. Nem tudod mi van a tablettában, porban, van-e benne egyáltalán hatóanyag, vagy ha van benne, akkor hányféle. Egy fantázianév mögött pl. kristály, spuri akár 50 kémiai anyag is meghúzódhat. Szóval a biztonság egyik záloga, hogy tudj nemet mondani. A buli jobb cucc nélkül, mint cuccal.

+2 RÁADÁS TIPP:

  • Ha betartod a tanácsainkat, jó élményekkel, hangulattal, tapasztalatokkal mész haza és jövőre megint lesz kedved eljönni.
  • Ha teheted, még 1-2 napot hagyjál magadnak pihenésre, mert ez a néhány fesztivál nap kiszívja az erőd rendesen.

Dr. Molnár István Jenő

Bűnmegelőzési szakértő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanársegédje, a Biztonságos és Élhető Városokért Egyesület alelnöke, jogász, bűnmegelőzési szakértő, korábbi rendőr. Az elmúlt 15 évben folyamatosan rendészeti és bűnmegelőzési területen tevékenykedtem, a hobbim és a hivatásom is a gyermek- és ifjúságvédelem. A felkérést kiváló lehetőségnek tartom arra, hogy válaszaimmal, tanácsaimmal felhívjam a figyelmét a bulizni vágyó fiataloknak arra, hogy szórakozni biztonságtudatosan is lehet. Bízom benne, hogy szavaim és üzeneteim minél több személyhez jutnak el.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanársegédje, a Biztonságos és Élhető Városokért Egyesület alelnöke, jogász, bűnmegelőzési szakértő, korábbi rendőr. Az elmúlt 15 évben folyamatosan rendészeti és bűnmegelőzési területen tevékenykedtem, a hobbim és a hivatásom is a gyermek- és ifjúságvédelem. A felkérést kiváló lehetőségnek tartom arra, hogy válaszaimmal, tanácsaimmal felhívjam a figyelmét a bulizni vágyó fiataloknak arra, hogy szórakozni biztonságtudatosan is lehet. Bízom benne, hogy szavaim és üzeneteim minél több személyhez jutnak el.

5 PRO TIPP FESZTIVÁL ELŐTT:

  • Ha több napot fogsz tölteni a fesztivál területén sátorban, akkor gondold végig, hogy mire van igazán szükséged. Felesleges és drága eszközöket ne vigyél magaddal!
  • A Fesztivál területére bevitt eszközökről készíts checklistet, adott esetben fényképet is, hogy amennyiben lopás bűncselekményének áldozatává válnál, ne a rendőr előtt ülve kelljen azon gondolkodni, hogy mit is vittél magaddal! A rendőr még meg is dicsér, ha a checklist tartalmazza a készülékek egyedi azonosító számát, jelét (pl. telefon – IMEI szám).
  • Érdemes biztosítást kötnöd az értéktárgyaidra, mindezt ma már párezer forintos összegben meg tudod tenni.
  • Lehetőleg tömegközlekedéssel menj a helyszínre, ha mégis autóval érkeznél, semmit ne hagyj a járműben, biztonságos helyen parkold le! Ja, és ha megunnád a bulit, eszedbe se jusson ittasan vagy más szertől befolyásoltan autóba ülni!
  • Nagy élmény minden fesztivál, nehéz is magunkban tartani az örömhírt, de ha az otthonod felügyelet nélkül marad, nyílt profilú közösségi média felületeiden ne oszd meg, hogy közel egy hétig locsolás nélkül maradnak majd a virágaid!

+1 RÁADÁS TIPP:

  • Ha eggyel kevesebben indultok el a Fesztiválról haza, mint ahányan érkeztetek, legyen gyanús, ne gondoljátok, hogy a haver biztos lelépett előbb, mint ahogy szokott! Vigyázzatok egymásra a Fesztivál alatt is, ne hagyjátok el egymást, és ne hagyjátok ott a másikat ittasan vagy bódultan, akkor se, ha a társaságotok jelszava: rossz pénz nem vész el!

5 PRO TIPP FESZTIVÁL ALATT:

  • Lehetőség szerint semmit, de amire a biztosítás nem terjed ki, biztosan ne hagyd a sátorban, helyezd el értékmegőrzőkben. Ha valamit mégis ellopnak tőled, azonnal keresd a rendőröket, és tiltasd le kártyáidat, telefonodat, egyéb elektronikus készülékeidet!
  • A fesztiválon vásárolt italokat ne hagyd felügyelet nélkül, ha tudod, kövesd szemmel, hogy ki, mire hív meg, milyen úton került hozzád az adott pohár. Ha néhány korty után furcsán érzed magad, azonnal kérj segítséget!
  • Sok konfliktus keletkezik abból, hogy nem tartjuk be a biztonsági személyzet kéréseit. Ne mássz fel, ne ugorj át, ne akarj bemenni oda – főleg ne ittas vagy bódult állapotban -, ahova táblák és a biztonsági személyek tájékoztatása szerint tilos.
  • Ne feledd: pihenni és szórakozni mész a Fesztiválra. Légy türelmes, légy vidám, a nagy tömegben, a sorokban nem feltétlenül rosszindulatból lépnek a lábadra, löknek meg, nem kell azonnal kérdés helyett visszaütéssel kezdeni a kommunikációt!
  • Különféle nyilvános mosdókban, zuhanyzókban jó heccnek tűnhet valakit lefényképezni, de a fénykép személyes adat, a másik fél hozzájárulása nélkül készíteni, tárolni, továbbítani eszedbe se jusson, akár büntetőeljárás is indulhat ellened.

+1 RÁADÁS TIPP:

  • Ha eggyel kevesebben indultok el a Fesztiválról haza, mint ahányan érkeztetek, legyen gyanús, ne gondoljátok, hogy a haver biztos lelépett előbb, mint ahogy szokott! Vigyázzatok egymásra a Fesztivál alatt is, ne hagyjátok el egymást, és ne hagyjátok ott a másikat ittasan vagy bódultan, akkor se, ha a társaságotok jelszava: rossz pénz nem vész el!

ÖNKÉNTES PROGRAM

A Heineken Balaton Sound Safety First kampánya 2018-ban indult el, sikerének köszönhetően pedig a fesztivál állandó önkéntes programjaként kapott helyett. Egy csapat nemzetközi és magyar önkéntessel dolgozunk együtt, akik közvetlenül a fesztivál előtt kétnapos tréningen vesznek részt.

ÖNKÉNTES TÍPUSOK

Kétféle önkéntesünk van: azok, akik párokban dolgoznak a fesztivál helyszínén a Safety First pontokon, és azok, akik a teljes fesztivál területen járőröznek. Az önkéntesek fő feladata, hogy „negyedik szemként” működnek közre a helyszíni egészségügyi, technikai és biztonsági szolgálat mellett, és segítik munkájukat, hogy a fesztivál a lehető legbiztonságosabb legyen. Az önkéntesek hatórás műszakokban váltják egymást, és folyamatosan jelen vannak a fesztivál idején.

MILYEN ÖNKÉNTESEKET KERESÜNK?

Olyan fiatal jelentkezőket várunk, akik szeretik a pezsgő fesztiváléletet, de a bulizás mellett szeretnének tenni valamit egy jó ügy érdekében, és segítenek abban, hogy a fesztivál mindenki számára biztonságosabb legyen; illetve

  • folyékonyan beszélnek angolul és magyarul, lelkesek és proaktívak – ha beszélsz még egy idegen nyelvet, az csak előny!;
  • szociálisan érzékenyek, empatikusak, szeretik a Heineken Balaton Soundot;
  • megfelelő egészségügyi ismeretekkel rendelkeznek, orvostanhallgatók, pszichológia szakos hallgatók, vagy egyszerűen csak szeretnének másoknak segíteni;
  • felelősséget tudnak vállalni azon műszakokért, amibe be vannak osztva.

MIT AJÁNLUNK CSERÉBE?

  • kétnapos tréning, aminek során lehetőséged nyílik megismerni SF társaid, kapsz konkrét eszközöket ahhoz, hogy magabiztosan végezd munkád, előadásokat hallgathatsz a biztonságos fesztiválozásról szakértőinktől
  • munkatapasztalat szerzése a fesztivál alatt, kalandok átélése és új barátok megismerése
  • Safety First egyenruha (póló/pulcsi)
  • dolgozói kemping területén kempingezési lehetőség
  • napi egy meleg étkezés

Szuper szponzoraink